Az ember mindig egyedül van, és soha sincs egyedül. Jönnek az emlékek. Egy hegedű búgása a félhomályból - valami kertben, egy dombtetőn Budapest fölött. A gesztenyefák mély illata. A szél. Álmok, amint a ember vállára telepednek, mint fiatal baglyok, szemük felcsillan a félhomályban. Egy alkonyat, mely végtelenül elnyúlik az éjszakában.
Erich Maria Remarque
 |
Származási hely: blog
 |
| Származási hely: blog |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése