Lassíts, leelőzted magad

"Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. "
/Christine Arnothy/

Származási hely: blog

Szerintem a boldogsághoz idő kell. Ahhoz, hogy észrevegyük azt, amiről az idézet és a kép szól, lassítanunk kell. Hagyni, hogy gondolataink és figyelmünk elkalandozhassanak olyan tájakra, amelyekre a hétköznapok rohanásában úgy gondoljuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak. Olykor megállni, és megnézni a világot egy másik szemszögből. Vagy csak észrevenni az eső után előbújó csigát a cseppektől levert virágok között. Hagyni, hogy gondolatokat és érzéseket keltsen bennünk a pillanat hangulata. Talán ezért is ez az egyik kedvenc képem, mert ahányszor ránézek, számtalan gondolat indul útnak a fejemben, mégsem tudom pontosan kifejezni, milyen érzéseket váltott ki belőlem. Illetve megfogalmazni meg tudnám, de olyankor meg azzal szembesülök, hogy az érzés és a gondolat éles ellentétben áll egymással.
Mint gyakran a szív és az ész ellentéte...

Amit még meg kell hogy említsek: ha jól emlékszem, ezen a képen nem kellett semmiféle utómunkálatot végeznem :) Szerintem pont így jó  :)