 |
| Származási hely: blog |
"Sokáig andalgott a szomorúság mezőin. Körültekingetett. Távolban széles mezők nyújtózkodtak, szélmalmok forogtak, kocsik jártak. Mily szomorú volt ez az ernyedt, álmos szombat délutánon, mikor a szív tele van habkönnyű álmokkal s nehéz kétséggel. Egy ember jött a határon, azután eltűnt. Egy dal hangzott fel, s elnémult. Egy füstgomoly szállt fel és szertezüllött a levegős magasságban. Mindez fájt neki, hogy szinte könnyezni szeretett volna. A temető szélén állott már, ismeretlen, törpe sírok között. Mellette a temető mély árka zöld, pállott vizével, bojtorjántövisével, csalitjával, nehéz, furcsa illatával. Messzebb egy szemétdomb. Ember, ameddig a szem ellát, sehol. Ebben a nagy némaságban pedig fojtogatni kezdette a bánat, a szív szent, névtelen bánata, s üres szemekkel, ügyetlenül leült az egyik elhagyott sírhalomra.
Révetegen tekintett maga köré, amint arcán az élet rózsáival az enyészet dombján merengett.
Nem is tudom, milyen sokáig ült ez a fekete fiú a virágozni kezdő sírhalmon, nem is merem sejteni, miért, hiszen azt sem tudom, honnan jött, és hová ment. Még azt sem mondhatom meg, hogy ez a könnyező ember én voltam-e, vagy te. De, hogyha rágondolok, elfog a sírás, s zokogni szeretnék, mint ő ott a temető szemetes árka mellett, amint halaványan, összetörve leült egy ismeretlen, elhagyott sírhalomra.
Mindez olyan, mint egy szomorú, rejtelmes álom."
Kosztolányi Dezső - Szombat délután (részlet)
 |
| Származási hely: blog |
